A várandósság során a méhünk növekedésével nő a hasunk is, ez egy természetes folyamat. Az egyenes hasizom kötegei eltávolodnak egymástól. Kismamajógán ezért nem végzünk kifejezetten egyenes hasizomra erősen ható vagy erős csavaró mozdulatokat. A test adottságait figyelembe véve lehetnek nők akiknek gyengébb a kötőszövete, túl nagy a súlygyarapodás vagy egyes anyagcsere állapotoknál jóval nagyobb a babájuk. Lehet, hogy sok a magzatvíz vagy haránt fekszik a baba. Ilyenkor a hasizmok olyan nagy mértékben távolodnak el egymástól, hogy elszakadhatnaknak a fasciális rostok, amelyek az egyes kötegeket egymáshoz kapcsolják. Ez egy a testünket ért trauma, amit rectus diastasisnak hívunk.
A hasizom prevenciós ragasztásának az lehet a célja, hogy ezt az elszakadást megakadályozza.
A rectus diastasis – különösen, ha nagyobb mértékű – komoly probléma, ugyanis nem múlik el magától a szülést követően. A hozzám forduló kismamák közül volt akinek 4 centiméteres volt a két egyenes hasizom közötti távolság a szülést követő nyolcadik hónapban is. A „résen” előredomborodnak a belső szervek, ráadásul a gerinc is elveszti elülső támaszát, azaz instabillá válik. Ezt a betegséget kívánja megelőzni a kismamáknál a rectus diastasis prevenciós ragasztása. Magyarul a ragasztás célja NEM a hasizmok egymástól való eltávolodásának megelőzése, hanem a kettő közti fasciális kapcsolat szakadásának megelőzése.
0 hozzászólás